India történelme során az események és az időpontok is másképp keresendők, mint Európában. A történetírás nem az általunk ismert időrendi sorrendet követi, és más műfajban jött létre, nem a nyugati krónikák mintájára alakult. A Védák lényeglátása és a klasszikus védikus kultúra alkotásai jelentik az alapot.

 

India történelme: Karnataka Dél-India

Fotó: Leveles Zoltán

A Rámájana vagy a Mahábhárata is India történelmének eseményeit tartalmazza. A „mitológiai idők” és a „legendák” kifejezések teljesen téves információt adnak az érdeklődőknek. A történelemtudomány csupán más formában jelent meg. Indiában a tradíció szerinti történelem volt a múlt megőrzésének legfontosabb szempontja.

Az ősi indiai kultúra egyfajta történelemkönyvének fogható fel a Srímad Bhágavatam, más néven Bhágavata Purána is. 18 ezer verse – sok más mellett – a különféle korokat, királyokat és eseményeket is bemutatja.

A történelmi témájú indiai versek és világhírű eposzok mellett a filozófiai értekezések is útmutatóként szolgálhatnak. Ezek ugyanis egy-egy kiemelkedő tanítómester és tanítványi körének munkáit tartalmazzák. Szinte minden időszakban megtalálhatóak, és a bölcseleti vonalvezetés mellett számos történelmi tényre is rávilágítanak.

Az muzulmán hódítás előtt számtalan felirat készült, kőbe vésett emlékeztetők. Az Indiát felkereső utazók beszámolói szintén jó források. Márpedig sok van ezekből is.

India történelme az ókorban

Az Indus völgye az i.e. VII. évezredben már lakott volt. Az Indus-völgyi civilizáció fénykorát i.e. 2500 és i.e. 1700 között élte. A Harappá-kultúra néven is emlegetett terület népei fejlett városépítészetről, kézművességről tettek tanúbizonyságot. Kereskedelmi utakkal, fejlett iparral, virágzó művészettel, demokratikus államformával, adminisztrációval rendelkezett. Írásuk mindmáig megfejthetetlen.

Liviu Giosan, geológus kifejtette: Egyiptom és Mezopotámia ismert volt az ókorban, de az Indus-völgyi civilizációra csak az 1920-as évektől terelődött a figyelem. Pedig jóval nagyobb kiterjedésű volt. Területe egymillió négyzetkilométert foglalt magába.

 

India történelme: Karnatakai templomrészlet

Fotó: Leveles Zoltán

 

Ma már a tudósokat is megosztja az „árja hódítás” tana. Egy téves elképzelés ez, amit sokan cáfolnak. Az árja szó a szanszkrit nyelvben általánosan használt kifejezés. A nagy tudású emberekre, a brahmanákra vonatkozott. Indiába soha nem volt árja bevándorlás. Észak-India népei azonos összetételben mindig is ott éltek, miként Dél-India dravida eredetű népei is.

Egy dolgot azonban ki kell hangsúlyozni: India történelméről szinte kizárólagosan nyugati történetfelfogásában olvashatunk. Indiában élő, indiai tudósok munkáit nem találjuk meg az akadémikus történettudomány lapjai között. Így érthető, ha több helyen azzal a szemlélettel találkozunk, mely nem értékeli kellőképpen a több ezer éves múlttal rendelkező India kulturális, filozófiai, etikai és művészeti múltját.

Egy jellemző példa: a nyugati tudomány szerint a Rámájana keletkezése az i. e. 15. századra tehető. Az indiai történészek meggyőződése pedig az, hogy az i. e. harmadik évezred elejére. Ugyanis az eposz szerzőjének tartott Válmiki csak a végleges formájában jegyezte le. Ha figyelembe vesszük, hogy még a lejegyzés időpontja is eltérő, akkor jobban megértjük, miért nem lehet kizárólag a nyugati időszámítás szerint tanulmányozni India történelmét.

India történelme a védikus korban

A védikus kor a nyugati időszámítás szerint az i.e. 2. évezred és a 3. század közötti időszak. De megint meg kell említeni, hogy Indiában más időlépték számított. A védikus kor a nevét a Védákról, India szent könyveiről kapta, melyek egyben a tudás tárházai is. Nemcsak magas szintű eszmerendszert továbbítanak. Az orvostudománytól kezdve a táncművészeten át az építészetig minden fontos témát felölelnek.

Ekkor egymástól független fejedelemségek jöttek létre. India gazdagsága ebben az időben még nem az idegen hódítókat gyarapította.

India történelme a középkorban

India történelme a középkorban nagy lépésekkel haladva: a perzsa hódítás, a Maurja dinasztia, a Gupta-kor és a Delhi szultanátus kialakulása.

Az i. e. 6. századból származó perzsa feliratokon már találkozunk az India szóval. A perzsákat leigázó Nagy Sándor is elérte Indiát. Az ind-görög kapcsolat révén a kulturális áramlás is megkezdődött. India számos tudományos eredménye is eljutott Európába.

A Maurja dinasztia az i. e. 322-183 között virágzott, leghíresebb uralkodója Asóka volt.

 

India történelme: idézet Asoka királyról

 

Asóka véres kezű diktátorból lett az ahimsza, az erőszaknélküliség hirdetője. Vegetáriánussá vált, aki még az állatokat sem ölte meg. Uralkodása alatt jólét köszöntött be. Dinasztiája után 1947-ig, India függetlenné válásáig nem volt akkora az ország, amely ekkora területet jelentett volna. Asóka a világtörténelem egyik legrendkívülibb uralkodója. H. G. Wells, angol író szerint is, aki ezt írta róla: „Az uralkodók, királyok, őfelségék tízezrei között neve fénylik, csaknem egymagában, akár egy csillag.”

A 320-540 közötti időszakot, a Gupta-dinasztia uralkodása jelzi, a művészeti és tudományos alkotások újabb aranykora. A buddhizmus háttérbe szorult, megújult az ősi hindu vallás.

India történelme a 7-16. században északi és déli pólusra oszlik. Délen a különféle hindu királyságok kulturális és politikai hatalma virágzott. Északról pedig megkezdődött a muszlim hódítás időszaka. Véres harcok, hinduk tömeges legyilkolása, a brahmana papok kivégzése és a templomrombolás mellett a kultúra, főleg az építészet ragyogó elemei a jellemzőek. Létrejött a Delhi szultanátus.

India történelme a gyarmatosítás idején

A brit Kelet-indiai Társaság már 1612-ben megjelenik Indiában, de igazán a XVIII. század első évtizedeiben kezdte meg rablógazdálkodásra épült tevékenységét. Kedvező feltételeket teremtett számukra a mogul birodalom belső válsága. Erre alapozva magukhoz ragadták a közigazgatást és az adószedői jogot. A kereskedő társaság gyarmati hatalommá vált. A bengáli éhínség idején is csak a tartomány kifosztása érdekelte őket. A termékek Angliába kerültek, a vezetők dúsgazdaggá váltak. Működésüket a már elviselhetetlen kizsákmányolás és a visszaélések jellemezték, míg a szipojlázadás véget nem vetett korrupt és kegyetlen ténykedésüknek. Helyükre az Egyesült Királyság tisztviselői kerültek, India továbbra is függő helyzetben maradt.

India történelme India függetlenné válása idején

A brit gyarmatbirodalom felbomlását több megoldatlan társadalmi és politikai ok is megelőzte. Ezek vezettek Gandhi híres felkiáltásához: „Angolok, távozzatok Indiából!”

Részletesebben a témáról az India függetlenné válása című cikkben.

 

India történelme a modern Indiában

 

India legfontosabb teendői között a különféle vallások békés egymás mellett élésének megteremtése az egyik elsődleges feladat. A modernizáció fejlesztései természetszerűleg sorra következnek. India ma már vezető nagyhatalom. Újabban komoly próbálkozásokat tesznek, hogy megőrizzék és továbbörökítsék az ősi kultúrájuk révén örökölt óriási szellemi vagyont. Ez többek között a szanszkrit nyelv megóvását, a Védák tanításának és kulturális hagyományainak értékeit jelenti.

Egyre több tudós és kutató próbálja átlépni azt a láthatatlan gátat, mely a nyugati felfogás és a keleti megközelítés között húzódik. Példamutató Diana L. Eck munkája, aki 2012 márciusában adta ki könyvét „India: A szent földrajz” címmel. Eck az összehasonlító vallás és az indiai tanulmányok professzorasszonya a Harvard Egyetemen. Könyvében arról is szó van, hogy India történelme a brit vagy a mogul történelemnél sokkal korábbi időre nyúlik vissza. 

 

 

 

Joomla SEF URLs by Artio