Tanulmányok

Tényfeltárás, tanulmányok India világából és a világ dolgaiból. Sok értelmetlen dolog történik a világban. Legtöbbször csak vállat vonunk és elmegyünk a társadalmi visszásságok mellett. Ugyanakkor pedig sok gyönyörű és reményt keltő dolog is történik, melyeken nem veszünk észre. Olyanok is vannak, amik csak úgy önmagában érdekes, hasznos információk, mint hogy a néhai orosz cár járt Vrindávanban indiai utazása során, Álljak hát itt olyan tanulmányok és tényfeltáró írások, melyek elgondolkodtatják az olvasót, aki a témával kapcsolatos kérdéseket megfogalmazva maga is egy lépéssel előrébb kerülhet az igazság és az erkölcsösség ösvényén.

Indiai tanulmányok tényfeltárás - Gandhi munkássága

Cikkeink vagy Indiával kapcsolatosak, vagy az indiai szellemiség nyugati megnyilvánulásaira hívják fel a figyelmet. Szívesen teszünk egymás mellé egy nyugati és indiai hírességet, párhuzamot vonva kettejük spirituális életútjuk között. Jellemzően ilyen írás Szent Margit és Mira Bai közötti hasonlóságot tárgyaló cikkünk. Óind bölcselet által megközelített globális problémákról szóló tanulmányokközött is böngészhet az olvasó. Ilyen többek között a Vaisnava ökológia című tanulmány. Olyan érdekes kérdésekkel is foglalkozunk, mint az indiai kultúra régészeti feltárásai, India hatása a világkeresketelemre és a világ kultúrájára a történelemben és a jelenben. Tartalmas tanulmányozást kívánunk Indiával és a globális társadalmi kérdésekkel foglalkozó tanulmányok és tényfeltáró írásokhoz!

 

 

 

Statisztika a fiatalságról

Egészen nyilvánvaló, ha egy kultúra továbbörökítéséről beszélünk, akkor a fiatalok mai szokásait és viselkedését is meg kell vizsgálnunk. Mi sem nagyobb segítség, mint néhány friss statisztikai adat.

De mielőtt belevetnénk magunkat az adathalmazba, elmesélnék egy személ

Tovább a cikkhez>> Statisztika a fiatalságról

Valami megmagyarázhatatlan

Minden nép találhat magának okot a panaszkodásra. India esetében ott az évezrednyi muzulmán hódítás, amit az angol gyarmatosítás melegváltásban vett át, hogy két évszázadon át „vezesse a felvilágosodás felé" a világosság népét. Aztán, az angolok kivonulása után, minden

Tovább a cikkhez>> Valami megmagyarázhatatlan

Az idő és a szeretet

„Kis dolgok rendkívül hatalmassá nőnek,

Egybe hogyha illesztettük okosan,

Megkötni feldühödt elefántot is lehet,

Fűszálakból kötélt fonván szorosan." (Hitopadesha)

Az ősi Hitopadesha szanszkrit nyelven íródott a 12. században. Az egyik legszélesebb körben olvasott szans

Tovább a cikkhez>> Az idő és a szeretet

Várom, hogy leessen valami...

Várom, hogy leessen valami. Nem érzek semmit. Megrendülést sem. Örömöt sem, bánatot sem. Ugyan átúsztak hasonló érzések rajtam, mióta hazajöttem. Csak látszólag nem foglalkoztat a dolog, de azért éjjelente rendesen Indiában járkálok a csoporttal... Gyanít

Tovább a cikkhez>> Várom, hogy leessen valami...

Indiában 2007. szeptember 10-től 25-ig

Nagy élmény volt, és bármikor szívesen visszamennék. Úgy kezdődött, hogy sok fenyegető dolgot hallottam még az út előtt, hogy ilyen-olyan nehéz, horribile diktu borzalmas lesz. Minden előjön majd belőlem, ami bennem van (meg is ijedtem, hogy mi lehet benn

Tovább a cikkhez>> Indiában 2007. szeptember 10-től 25-ig

India lakossága

India lakossága óriási méreteket öltött. A világon 6 ember közül egy Indiában él. India népessége Kína mögött a második, és várhatóan meg is haladja Kína népességét 2040-re, 1,5 milliárdos létszámmal. India 2000 elején érte el az 1 milliárdos népességet, ami c

Tovább a cikkhez>> India lakossága

Árja őshaza

Tudósok, amatőr kutatók és megszállottak jó 200 éve keresik az indoeurópaiak vagy „árják" feltételezett őshazáját. Egy kis túlzással azt mondhatjuk, hogy már mindenütt megtalálták,Skandináviától Szibériáig, sőt még Afrikában is. Feltűnő, hogy az objektív szemléletükkel

Tovább a cikkhez>> Árja őshaza

Választhatunk-e kultúrát

Nem, de igen: ami nem válasz, mindössze arra utaló kijelentés, hogy van fából vaskarika. Nem tudom, van-e a viselkedésünket, gondolkodásmódunkat intenzívebben meghatározó tényező, mint az a kultúra, amelynek emlőjén felnövekedünk. Már ott különbségek mutatkozn

Tovább a cikkhez>> Választhatunk-e kultúrát

Hindu erotika - Síva lingam

A hindu erotikáról szóló sorozatunkban most a Síva-kultusz fontos jelképével, a Siva lingammal foglalkozunk, s végül összegezzük a hindu erotikával kapcsolatos cikksorozat lényegét.

 

 

 Leveles Zoltán írása

A laikus szemlélő indiai kultúrával kapcs

Tovább a cikkhez>> Hindu erotika - Síva lingam

Hindu erotika - Krisna és a tehénpásztorlányok

Leveles Zoltán írása

Amikor Krsnáról beszélünk, akkor a védikus irodalom értelmében kell őt elfogadnunk: Krsna Maga Isten. Viharos körülmények között, a mai Delhitől 160 km-re található Mathura városban jelent meg 5000 évvel ezelőtt. Tudatosan használom a szül

Tovább a cikkhez>> Hindu erotika - Krisna és a tehénpásztorlányok

Joomla SEF URLs by Artio