Tibet, a magas hegyek, fennsíkok, kősivatagok és hó világa már jó ideje a figyelem középpontjában van. Már nem elzárt vagy megközelíthetetlen, nem is a varázslók és a fantasztikus rejtélyek országa, sőt nem is ország: Kína egy jelentéktelen tartománya, amelyhez a kínai vezetés presztízs okokból ragaszkodik. Csak gondja van vele. Tibetben nincs olaj, az infrastruktúra kiépítése éppen hogy elkezdődött, a lakosság szegény, a behajtott adó alig fedezi a kiadásokat. 1951 óta időnként fellángol a nemzetközi felháborodás, de Kína lakossága több, mint 1 milliárd, megengedhetik maguknak, hogy ne adjanak a világ véleményére. Tibet Kínáé, és punktum.

Tibet

Kevesen tudják nálunk, hogyan alakult ki ez az abszurd helyzet; még kevesebben értik meg, hogy Tibet nemcsak szerencsétlen áldozat: maga is felelős a történtekért. Cinikusan: Ti kerestétek magatoknak a bajt, most aztán megkaptátok. Mire alapozom ezt az állítást? Tibet ott volt a mennyei birodalom szomszédságában. Évezredeken át annyit sem törődtek vele, mint az úton heverő szalmaszállal. Egyébként is a kínai folklór szerint a nyugati hegyek között örök sötétség van, és ott démonok élnek. Nem is mentek oda maguktól a kínaiak, még véletlenül sem. A helyzet akkor változott meg, amikor Tibet első királya, rNamri Srong-btsan 607 körül legyőzte vagy megvesztegette a világ tetején elszórtan élő törzsek vezéreit, és csendesen terjeszkedett dél felé, a gTsang-po (Brahmaputra) jobb partján, az indiai határig.

Fia, Srong-btsan sgam-po 629-ben váltotta őt a trónon, igazából vele kezdődik a tibeti történelem (és a mennyei birodalom területi igényei). Srong-btsan sgam-po harcias király volt, és ügyes diplomata. Megszilárdította a birodalmát, legyőzte Amsuvarman nepáli királyt, és feleségül vette a lányát, Bhrikutit, akit később előléptettek istennőnek. Bhrikuti buddhista volt, buddhista szerzeteseket hozott magával, és Tibet érdeklődése jellemzően India felé fordult. Az új vallással együtt tanulták el az indiai kultúrát, kézművességet, művészetet, átvették az indiai naptárt, de még a mértékegységeket is. Az indiai orientáció mellett Srong-btsan sgam-po szorgalmasan folytatta a területszerző háborúkat, és többet között a Kék tó (Kuku-nor térségét szemelte ki magának. A térség tulajdonviszonyai rendezetlenek voltak, de sok kínai élt itt. Srong-btsan sgam-po megsértette a kínai érdekeket. Innentől kezdve nem tudni pontosan, hogy mi történt. A tibeti krónikák szerint Kuku-nor gazdátlan terület volt, kevés, többnyire nomád állattartóval.

A kínai évkönyvek úgy tudják, hogy a mennyei birodalom már bejelentette az igényét Kuku-norra, és mit képzel ez a démon a nyugati sötétségből, egy maroknyi gyülevész katonával akarja meghódítani Kínát? A kuku-nori incidensek után néhány évig nyugalom volt, de 641-ben a tibeti király ismét nagy hibát követett el: feleségül kérte a Tang császár, Thai-tsung lányát. Kína ezt a lépést önkéntes behódolásnak értelmezte, és az is volt. Srong-btsan sgam-po rosszul kalkulált politikai húzása vagy egyszerűen a szeszélye már akkor is sokba került az országnak. Alapos mérlegelés után a Tang császár elküldött egy hercegnőt Tibetbe, ugyan nem a saját lányát, csak egy unokahúgát, Wen-tschinget. A művelt hercegnő, különösen kiváló mint költő és matematikus, teljesen kétségbe esett, hogy ezentúl a barbárok földjén kell élnie. Vitte magával a kedvenc Buddha-szobrait és szerzeteseit, és később természetesen isteni rangba került ő is. A tibeti király beleszeretett, először Wen-tschingbe, aztán a kínai kultúrába. Az előbbi még csak érthető, hiszen Wen-tsching sokkal fiatalabb volt, mint nepáli sorstársnője. Az utóbbi kevésbé. Srong-btsan sgam-po 180o- os fordulatot tett. Ettől kezdve csak az volt jó, ami kínai. Bevezette a kínai típusú földművelést, öntözéses gazdálkodást, iskolarendszert, a kínai társas élet szabályait, kínai selyemruhát viselt, és még a fővárosát is áthelyezte (a mai Lhasa helyére), hogy közelebb legyen Kínához.

A tehetséges tibetieket Kínába küldte tanulni, akik persze teljesen átvették annak az országnak a szokásait, ahol a legfogékonyabb éveiket töltötték. Tibet elhitte, a lakosság döntő többsége elhiszi ma is, hogy a saját kultúrája primitív, babonás és szégyellni való, a kínai magaskultúra viszont minden szempontból utánzásra érdemes. Utánozták is lelkesen, a háztetők kialakításától a levesfőzésig, és az ilyesmi nem marad következmények nélkül. A Tang császár egyelőre hallgatólagosan elismerte tibeti „barátja" kuku-nori hódításait, és Srong-btsan sgam-po valószínűleg abban a boldog tudatban halt meg 670 körül, hogy ő Tibet nagy jótevője. Kína kifelé még sokáig semleges maradt, de nagy érdeklődéssel figyelte a tibeti belpolitikai viszályokat (volt mit). Hol az egyik tibeti kiskirályt támogatta a másik ellenében, hol a másikkal szövetkezett. A nemesség Kína-imádata folytatódott (a nép véleményét nem tudjuk, az egyszerű embereket nem szokták megkérdeni, vagy ha mégis, csak azért, hogy karóba lehessen húzni az elégedetleneket). Srong-btsan sgam-po egyik utódjának, Khri-srong lde'u-btsannak (753-797) ismét egy kínai hercegnő volt az anyja. Lelkesen támogatta a buddhizmust, de fű alatt Kína rovására terjeszkedett. Kína ezt kétszínű politikának tekintette, és az is volt. A 8. század végén a mennyei birodalom eldöntötte, hogy móresre tanítja a kényelmetlen szomszédot. Különben is, azt lehet mondani, hogy csak „védekezett," eddig és még egy ideig Tibet volt a támadó fél.

A háború váltakozó szerencsével folyt. Egy kínai sereg még Khri-srong lde'u-btsan életében eljutott az ország szívéig, de nem ért el semmit. Khri-srong lde'u-btsan fia, majd öccse folytatta a hadakozást. Az emberiség ősidők óta ököllel vagy fegyverrel rendezi a hatalmi vagy területi kérdéseket, és a háborúnak megvan a maga külön logikája. Mindig annak van „igaza," aki erősebb, ez a starthelyzet. És a másik sarkalatos igazság: vae victis, jaj a legyőzöttnek.

Mi az „igazság," ha két ország egyszerre akar megszerezni egy harmadik területet? Nyilván egyiknek sincs „igaza," nincs joga hozzá. Ugyanakkor a világ úgy működik, hogy a nagyobb és erősebb országok fenn maradnak, a gyengék és szervezetlenek elpusztulnak, lakosságuk kihal vagy beolvad. Nézzük meg a mai világ térképét. Egyetlen nép sem az ún. őshazájában él. A népek időnként fölkerekedtek, meghódítottak egy új területet, letelepedtek, az őslakosokat kiirtották vagy szolgamunkára fogták. Ezt tette valamennyi európai nép, ezt tették a magyarok is. Szépen otthagytuk az Uralon túli pusztaságot vagy a meótiszi mocsarakat, Etelközt és Levédiát, eljutottunk a Duna-Tisza közére, és nagyon szívesen meneteltünk volna tovább, nyugat felé, de hát a másik erősebb volt. Milyen jogon jöttünk ide? Mi történt az itt élő avar és szláv népek emberi jogaival? (Akik valamivel régebben szintén így foglaltak maguknak hazát.) A különbség csak az, hogy ez már régen volt, Kína pedig most játssza Tibettel ugyanazt, amit mondjuk a sumérek a Kr.e. 4-3. évezredben a Tigris és Eufrátesz vidékén, vagy a mi igen tisztelt őseink, akik 895-ben (?) bejöttek a Vereckei hágón, és kijelentették, hogy ez a terület ezentúl az övék. Ne ítéljük el őket, és nem szorulnak védelemre. Az ember ilyen, bőrszíntől, nemzetiségtől, műveltségtől, mindentől függetlenül. Az én szempontomból hős, a másik szempontjából gonosz zsarnok. Vagy csak élelmes, illetve pimasz.

Kína csak azt teszi, amit az egész emberiség sok-sok ezer év óta, Alaszkától Tazmániáig: amit lehet, azt szabad.

És Tibet nagyon is felelős azért, hogy Kína megtehette azt, amit nem szabad. A 8-9. századtól kezdve nem volt egységes politikai frontja. Kína felől szemlélve könnyen úgy tűnhetett, hogy a nemesség maga sem tudja, mit akar.

Először is ott van a vallási kérdés, ez még ma is komoly tényező, hát még a 8-9. században. Tibet erejét lefoglalták a régi Bon vallás hívei és a buddhisták közötti viszályok. És ha legalább a buddhisták egységesek lettek volna. A különféle filozófiai iskolák egymással sem fértek meg békében. Meg aztán nemcsak a mennyei birodalom vetett szemet Tibetre, hanem pl. a tangutok. A muszlimok nem hatoltak be a hegyek közé, de az előlük menekülők igen. Sok tantrikus volt közöttük, akik megrendítették az amúgy is ingatag világképet.

Folytatáshoz kattintson ide>> Tibet, egy kis történelem (befejező rész)

(folytatjuk) Írta: Szilágyi Márta Rohini

Joomla SEF URLs by Artio