Linda Walker élete legnagyobb részét Északkelet-Angliában töltötte, bár több évet élt Kanadában is. Tavaly márciusban szélütés, más néven stroke érte, aminek az a lényege, hogy az agy erei valamilyen okból (elzáródás, érgörcs) nem szállítanak vért és oxigént bizonyos agyterületekhez, melyek emiatt károsodnak.

 

reinkarnáció

 

A hatvanéves asszony beszéde az agyi történést követően jelentősen megváltozott, erre rokonai, barátai és orvosai hívták fel a figyelmét, ő maga nem vette észre. Volt, aki szlovák, volt, aki francia-kanadai, mások pedig jamaikai akcentust hallottak Linda megváltozott beszédében. Az asszony korábban jellegzetes északkelet-angliai kiejtéssel beszélt, és amikor beszédterapeutája hangszalagra vette és visszajátszotta neki saját megváltozott hanglejtését, az alaposan lesújtotta. Elmondása szerint időről időre megkérdezik tőle azóta is, hogy honnan származik, és amikor azt feleli, hogy Newcastle-ből, a válasz hitetlenkedés és nevetés.

Mrs. Walker úgynevezett idegen akcentus szindrómában szenved, ami nagyon ritkán előforduló állapot, szélütés és fejsérülés után alakulhat ki. Elsőként egy norvég nőnél írták le a jelenséget, aki 1941-ben egy légitámadás során fejsérülést szenvedett, majd a továbbiakban erős német akcentussal beszélt. Emiatt szegény asszonyt még honfitársai is kiközösítették. Az elmúlt 65 évben mindössze ötven idegen akcentus szindrómás esetet írtak le.

E betegek vizsgálata során kiderült, hogy nem egy adott agyterület sérülése okozza a szindrómát, hanem olyan apró károsodások kombinációja, melyek az ajkak, a nyelv és a hangszalagok koordinálásáért felelős területeket érintik. A kialakuló akcentus teljesen független attól, hogy a beteg korábban milyen nyelveken beszélt, vagy egyáltalán hallotta-e már az adott hanghordozást. Az idegen akcentus szindróma a legtöbb betegnél idővel mérséklődik vagy akár meg is szűnik, Linda Walker esetében azonban már több mint egy éve fennáll, így várható, hogy a decens brit hölgy élete végéig jamaikai akcentussal beszél majd.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Leveles Zoltán kommentárja

A lélekvándorlás tana szerint a lélek örökkévaló. Örökkévaló, ősi, halhatatlan, mindig létező, s ha már egyszer létezik, többé meg nem szűnhet – mondja a Bhagavad-gítá. A lélek eredeti közege a lelki szféra, s az önző élvezetvágy csábítására válik az illuzórikus energia rabjává.

Az óind bölcselet szerint 8.400.000 létforma közül válogat magának a lélek. „Ki milyen létre gondol teste elhagyásakor, azt éri majd el kétségtelenül" – folytatja a Bhagavad gítá. Tehát, jelenünkkel formáljuk későbbi létünket, hiszen a halál pillanatában az ember arra gondol, ami őt leginkább foglalkoztatta életében. Így a lélek csakhamar egy újabb létformában, egy újabb anyaméhben, tojásban stb. találja magát. Tetteink szerint választjuk magunknak testeinket a „világmagazin" szekrényéből, ahogyan Gárdonyi fogalmazott a lélekvándorlással kapcsolatban.

A születés az anyagi élettel járó szenvedés egyik fajtája. Oly nagy szenvedés, hogy ennek hatására az élőlény megfeledkezik korábbi születéseiről, de a korábbi tapasztalatok bölcsesség formájában megmaradnak. Előfordulhat ugyanakkor, hogy bizonyos emlékfoszlányok megmaradnak, mint egy derengő, visszatérő álomkép. Olyanra is volt már példa, hogy valaki emlékezett egy városra, ahol még soha sem járt ebben az életében, vagy idegen nyelven ill. akcentuson kezdett beszélni valaki valami erős pszichikai behatás következtében.

Leszögezhetjük tehát, hogy Linda Walker esete a reinkarnáció kutatásban tipikus jelenség.

 

Joomla SEF URLs by Artio