Magyarországon a protestáns felekezetek októbert a reformáció hónapjának tekintik. Október 31-én pedig világszerte arról emlékeznek meg, hogy 1517-ben Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció megindítója e napon tűzte ki 95 tételét a wittenbergi vártkápolna ajtajára.

Csaitanja Maháprabhu

31-e előtt Luther már többször is prédikált a búcsúcédulák árusítása ellen, a lelki üdvösséggel való kalmárkodást teljes mértékben elítélte. A hit áruba bocsátása már évek óta egyre erősösött, arányosan a római kúria és a püspökök pénzéhségével. Johann Tetzel dominikánus pap szerint: Wenn das Geld im Kasten klingt, die Seele in den Himmel springt. - Amint a pénz a ládában csörren, lelked rögtön a mennybe röppen.

Kérdéses, hogy Luther ezen a bizonyos napon kalapáccsal a kezében valóban ott állt a wittenbergi templom előtt, az viszont bizonyos, hogy ezen a napon írt egy levelet egyházi feletteseinek, csatolva 95 pontban összefoglalt gondolatait.

X. Leó pápa 1520-ban kiadott bullájában kiközösítette Luther Mártont, aki a pápai okleveletnyilvánosan elégette. Az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus vallás alapja. Kálvin János, a „genfi pápa" pedig a református egyház egyik alapítója lett.

XV. század végén, mikor Európában Luther és Kálvin a katolikus egyház vétkeinek ostorozásával volt elfoglalva, a távoli Indiában egy Nának nevű férfi a hindu vallás nevében elkövetett hibákra hívta fel sorstársai figyelmét. Ő maga is hindu volt, és nem értett egyet a kasztrendszer átjárhatatlanságával, de a muszlim vallás néhány részletével sem volt kibékülve. A kasztrendszer határozott elutasítása mellett az üdvözülés útját is nagyrészt a mantrák elmondásában, a meditációban és a tevékeny hitgyakorlásban látta.

Mint költő igen termékeny volt: több, mint ötvenezer sornyi költeménye maradt fenn, amelyek kivétel nélkül Istenhez intézett magasztaló himnuszok. Követőit tanítványoknak, azaz szikheknek nevezték. Guru Nának azt kérte tőlük, hogy mérsékeljék önzésüket, beképzeltségüket, az érzéki élvezeteket, és kiegyensúlyozott élettel próbáljanak kikerülni az újjászületés körforgásából. Nának üzenete az évszázadok folyamán fokozatosan átalakult, késői követői egy sokkal harciasabb vallásos testvériséget alkotnak.

A középkori India legnagyobb vallásújítója, Csaitanja Maháprabhu, az Arany Avatár. Az avatár szó jelentése: aki alászáll. A hinduk szent könyve a Bhagavad-gítá írja, hogy a Legfelsőbb időről-időre megjelenik, hogy a vallás tiszta elveit fenntartsa, megújítsa, és egyúttal megörvendeztesse híveit. Abban a korban a személytelen istenfelfogás és a különféle ortodox, sokszor kirekesztő gyakorlat uralta India nagy részét. Az akkori szigorú muszlim uralom meglehetősen háttérbe szorította a hinduk vallásos meggyőződését, valamint a védikus tanítás hitelességét. Bengálban ugyan éltek vaisnavák, akik a bhakti útját, az odaadó szolgálat által megvalósuló tiszta szeretetet képviselték, ám számuk elenyésző volt.

Maháprabhu az isteni kegy megtestesüléseként egész Indiát elárasztotta az istenszeretet boldogító érzésével. A hindu vaisnava ág isteni reformere volt ő, aki a vallásosság legfőbb eredményeként nem a tudatot, az intelligenciát vagy a vallási kereteket jelölte meg, hanem a szeretetet, a szépséget, a tiszta harmóniát, amely a személyes Istenhez, Krsnához fűződő különféle kapcsolatokban bontakozik ki.

A reformáció, a megújulás nyugaton és keleten is a vallásos tisztulást tűzte ki elsődleges céljának, az utódokon múlik, hogy mennyit és hogyan kamatoztat mindebből.

 

 

 

Joomla SEF URLs by Artio