Túri Virág Réka írása

Túri Virág Réka A legősibb klasszikus táncformákat keresve Ázsia földjére érkezünk, ahol írott formában is megőrizték tradicionális táncaikat. India rendkívül gazdag védikus kultúrája és művészete több ezer éves múltra tekint vissza, melyet a védikus irodalom örökített meg, ennek gerincét a négy Véda alkotja: (Rig-véda, Jadzsur-véda, Száma-véda és Atharva-véda).

A Száma-véda már foglalkozott a zene alapjaival, ősi dallamokat írt le, ezt követően az első hasonló témájú ám részletesebb, nagyobb mű a Bharatának tulajdonított Nátja sásztra, ami a zene mellett főként a tánc és dráma alapjait írja le. Szintén az előadó művészettel foglalkozó ősi könyv az Abhinája Darpana Nandikésvara tollából. Némely elgondolás szerint Bharata mestere volt Nandikésvara.

Nátja szó táncot, míg a sásztra szentírást jelent.

Ez a terjedelmes írás hatezer verset tartalmaz, amelyet harminchat fejezetre osztva olvashatunk. Témái között szerepel a tánc mitikus eredete, a színház szerkezete, a színpad, az öltöző, a nézőtér és az előadás szertartása.A mű szerzője Bharata, aki a tradíció szerint egy szent ember, szanszkritül muni. A párbeszédes formában megíródott műben ő a mester, aki Brahmától kapott tudását adja át a kérdező tanítványoknak. Egy elgondolás szerint neve egy mozaikszó, ami három részből tevődik össze: bha, mint bháva (hangulat), ra, mint rága (dallam), ta, mint tála (ritmus).

Az előadó művészet minden hozzátartozójáról, a táncról , az énekről és a hangszeres zenéről is találunk részletekbe menő leírást. A koreográfia elemeit külön részekre bontva, mint egy módszertani tankönyv írja le, ezek az egyes lépésfajták, gesztusok. A test különböző részeinek mozgásai is megjelennek, mint a fej, nyak, szem, kéz, láb mozdulatai. A kosztümre és sminkre is találunk leírást. A darabok fajtáit, ezek zenei ütemét, stílusát is meghatározza.

Túri Virág Réka legközelebbi előadása a Bharata Kultúrtérben 2017. május 30.-án 18 órakor >> Rámtalált a tánc

Joomla SEF URLs by Artio