Szabó Péter cikke

A Gavi Gangadhareshvara templom Bangalore - ban már régóta ismert világszerte egy csillagászati esemény miatt. A híres XVIII. Századi angol festő Thomas Daniell két képet is festett a barlangtemplomról 1792-ben

Gavi Gangadhareshvara

Január 14.-én minden even a lenyugvó nap rávilágít a barlang belsejében levő szentély oltárán elhelyezett istenségre. megj. a Duna pudzsa is ezen a fontos napon kerül megszervezésre. -a szerk. A nap sugarai délnyugati irányból áthaladnak egy boltíven majd két függőleges keskeny ablakon aztán egy oda elhelyezett bika ( Nandi ) szobor két szarva között, hogy elérjék és rávilágítsanak a murtira. Minden évben pontosan 15-2O percig. Újabb számítások megállapították, hogy ez az esemény megismétlődik Nov.-3O-án vagy Dec.-1-én is. Ezen a vidéken az aratás December elején kezdődik majd Január 14.-én pedig egy nagy fesztivállal ünneplik meg a sikeres aratás befejezését. Indiában a templomokat általában úgy építették, hogy az égtájakhoz igazodjanak ( É-D, K-NY ) itt viszon nyilvánvaló, hogy ezt a templomot eltérően tervezték, a lemenő naphoz igazodva, vagyis (D-NY, É-K). De van egy másik különlegessége is a templomnak ami ezt igazolja.

Figyeljük meg a templom más fő részeit. A fő szentély a barlang belsejében van. A templom elötti teraszról jól látni a lemenő napot. A kiemelkedő jellegzetesség az előudvarban elhelyezett két nagy kerék ( kb. 2 méter átmérőjüek egyenként ) -- Surya Pans ée Chandra Pans. Elöl és hátul is vonalak vannak vésve a kövekbe melyeknek a jelenőségét csak mostanában ismertük fel. Ilyen koronggal nem találkozunk más templomokban és az elhelyezésük is különleges. Megfigyeltük a díszek árnyékát egy teljes éven át és igy megtudtuk állapítani a templom eredeti alaprajzát és helyzetét az égtájakhoz képest. Rájöttünk, hogy ez is azt bizonyítja, hogy a templom nem a szokásos ÉD és K-NY -I fekvést követi hanem a naplemente felé orientálódik. A tavaszi napegyenlőség idején ahogyan távolodunk el tőle és haladunk a júniusi nyári napfoduló irányába az árnyék a keleti disk - ről lassan kúszik a nyugati disk felé. Ezt megérintve Juniusban megfordul és lassan eltávolodik, jelezve a nyári napfordulót. A téli napforduló idején ugyenez történik csak akkor a másik irányból -- a nyugati disk- től a keletig. A vonalak nyilvánvalóan a még hátr levő napokat jelzik.

A templom tehát két okból is különleges : 1) a boltív, az ablakok és a Nandi mind úgy vannak elhelyezve, hogya lemenő nap sugarai beáradjanak és Január 14. -én meg Nov.3O.-án vagy Dec.1-én rávilágítsanak a barlang belsejében levő istenségre, jelölve az aratás idejét. 2.) mint a Daniell által festett képek alapos megvizsgálásával is látható a két nagy disk úgy van elhelyezve, hogy a beáradó fény jelölje a nyári és a téli napforduló idejét.

Joomla SEF URLs by Artio