A brit arisztokrata nő, aki Gandhiért elhagyta otthonát

Mira és GandhiMadeleine Slade (1892-1982), ez a különös egyéniségű hölgy gazdag arisztokrata családból származott. Mivel apja, Sir Edmond Slade, a Brit Királyi Haditengerészet ellentengernagya gyakran távol volt, Madeleine és testvére gyermekkoruk jórészét nagyapjuk vidéki otthonában töltötték. Nem csoda hát, hogy a kislány számára a természet és az állatok szeretete a legtermészetesebb érzés volt. A másik nagy szerelmet a zene jelentette. Már fiatal lányként is rendkívül vonzódott a muzsikához, különösen Beethoven rabolta el a szívét. Mindent elolvasott a nagy zeneszerzővel kapcsolatban, többek között Romain Rolland kiváló művét is. Ez inspirálta, hogy személyesen felkeresse a szerzőt. Svájcban találkozott a francia regényíró és esszéista Romain Rollanddal, aki egy másik könyvét mutatta meg neki, és megkérdezte, hallott-e Mahátma Gandhiról. Madeleine nemleges válaszára így felelt: ő egy másik Krisztus. Madeleine Sladere nagy hatással voltak e szavak.

Amikor fiatalon két évet Bombay-ben töltött édesapjával, még nem sejtette, hogy India lesz a második hazája. Élete azonban gyökeresen megváltozott miután elolvasta Gandhi életrajzát. (Romain Rollandról bővebben „A világ lelkiismerete” című cikkben.) A könyvben a szerző Gandhit a 20. század legnagyobb személyiségeként mutatja be. Slade lenyűgözve olvasta, teljesen megfogta az erőszakmentesség elve, és azonnal kapcsolatba lépett Gandhival, megkérdezte élhetne-e tanítványaként az ásramjában, a nyugat-indiai Gujarat államban. 

Gandhi igennel válaszolt, egyúttal figyelmeztette az aszketikus élet nehézségeire, de Madeleine rendíthetetlen maradt. Vegetáriánus lett, előfizetett Gandhi újságjára, a Young Indiá-ra, a Bhagavad-gítát olvasta és a Rig Védát tanulmányozta.

1925-ben feladta az angol arisztokrata családban megszokott luxus életet, és egy olyan pillanatban csatlakozott Gandhihoz, amikor India a nagy történelmi dráma fordulópontján állt. Novemberben megérkezett Indiába, és a következő 34 évben ott is maradt, nem tért vissza Angliába még személyes látogatások miatt sem. Nagy áldozatot hozott, hiszen egy évre rá, hogy beköltözött a Gandhi fő bázisaként működő sabarmati-i ásramba, meghalt az édesapja, majd öt év múlva elvesztette édesanyját. Néhány év elteltével pedig elhunyt nővére is. Gazdag, előkelő élet várta volna, de soha nem fordult vissza abba a világba, amiről önként lemondott. 

 „Te leszel a lányom.”

Magas, széles vállú, erős felépítésű, inkább parancsoló megjelenésű nő volt, aki 33 évesen Indiába érkezett. Majdnem egy fejjel magasabb volt az 56 éves, törékeny Gandhinál, aki néhány évvel korábban cölibátusi fogadalmat tett.

Amikor Miss Slade megérkezett, Gandhi ezzel fogadta: Te leszel a lányom, s egy becenevet adott neki: Meera Bai után Mirabennek, Mira nővérnek hívta. Meera Bai (Mírábáj) Rádzsput hercegnő, misztikus költő és dalnok volt a XVI. században, aki Krisna iránti feltétel nélküli szeretetben élt (Bővebben: Szent Margit és Meera Bai c. cikkben). Mira a Bapu (Atya) megtisztelő néven hívta Gandhit. Bapu szava szent volt számára. Gandhi feleségével és harcostársával, Kasturbával is jó kapcsolatot ápolt. Nem sokkal megérkezése után megkérte Kasturbát, hogy vágja le a haját rövidre, egyszerű szárit öltött, az aszkéták egyszerű életét élte, és közben hindiül tanult. Sokat utazott, az ország különböző falvaiban dolgozott.

Miraben látta, hogy Gandhi tevékenységének két fő irányzata van. Egyrészt az ásrami élet, ahol azoknak teremtett otthont, akiknek legfőbb célkitűzése az igazság keresése és az erőszakmentesség volt. Második az Indiai Nemzeti Kongresszus, mely India függetlenségére törekedett.

Ő lett a Mahátma egyik bizalmasa és lelkes bajnoka. Nemzetközi téren is lehetett számítani rá. 1931-ben elkísérte Gandhit Londonba egy konferenciára, majd meglátogatták Romain Rollandot Svájcban. Később a Young India cikkében Gandhi ezt írta: „Nem utolsó sorban zarándoklatot tettem Rollandnál, a villeneuve-i szentnél.” A találkozásról a francia író egy véletlenül nemzetközileg is publikált levelében olvashatunk.

1934-ben Miraben egy rövid látogatást tett az Egyesült Államokban is, rádiós beszélgetések résztvevője volt, sőt egy interjú kapcsán a first lady, az emberi jogokért küzdő Eleanor Roosevelt látta vendégül a Fehér Házban. 

Mielőtt Miraben visszatért Indiába interjút készített számos brit politikussal is. India ügyét képviselve olyan személyekkel találkozott, mint David Lloyd George és Winston Churchill, valamint a dél-afrikai vezető Jan Smuts tábornok.

A polgári engedetlenség, a szatjagraha („az igazságért harcolni”) mozgalom idején is segítette Gandhit. Bár sokan nem értették, de a II. világháború idején, az angliai csata alatt Gandhi rendkívül méltányos volt, felfüggesztette a kampányt, mondván, nem a „lerombolt Nagy-Britannia hamujából” szeretné India függetlenségét megszerezni.

A Brit Birodalom már nem volt ilyen lojális. 1942 májusában társaival együtt letartóztatták, házi őrizetben raboskodott két évig. Nagyszerű felesége úgyszintén, Kasturba itt is halt meg, most emlékkő áll hamvai felett. Mirának sem ez volt az első börtönélménye, őt is többször bezárták, mivel minden erejével azt a missziót szolgálta, amiben a kezdetektől hitt: a szellem szabadságát, az erőszakmentességet és India felszabadítását a brit uralom alól. 

Gandhit gurujaként tisztelte és követte, hiszen Mahátma az egyszerűség és az önmegtagadás embere volt. Belső tökéletességre törekedett, az anyagi dolgok elhagyására, mások szolgálatára: „Ha sikerül magam teljesen kiüresíteni, akkor Isten használni tud engem. Akkor biztos, hogy minden valóra válik” – mondta.

Miraben 1946-ban az Uttar Pradesh kormány tiszteletbeli speciális tanácsadója lett. 1948. január 30-án megtudta Gandhi meggyilkolását, hosszú ideig csak némán állt, majd a munkába temetkezett. India függetlenségének kikiáltása után pedig ásramot alapította Risikes közelében, a település neve Bapu Gram lett. A következő 11 évben több indiai államban is utazott, közösségi projektekben vett részt, és dolgozott környezetvédelmi problémákon megakadályozva az erdőirtást.

1959-ben hagyta el Indiát, idős korában Bécsben telepedett le, a zene és az írás töltötte ki napjait. Mestere lábnyomát követte ekkor is, összegyűjtött írásai Bapu Feet (Babu lába) címen jelentek meg, majd A lélek zarándoklata címmel önéletrajzi munkája. Hazájában néhány helyen csak „Az indiai Lady”-ként emlegették.

Egy évvel halála előtt, 1981-ben megkapta India második legmagasabb polgári becsületrendjét, a Padma Vibhushant.

Mirabennek India és guruja, Gandhi iránti hatalmas szeretete és hite adta az erőt. Egy interjúban azt mondta, Angliában külföldinek érezte magát, Indiában talált haza. Később kifejtette:Most már tudom, mi volt az a valami, az a szempont, amit éreztem… Gandhihoz menni, aki a rettenthetetlen igazság és erőszakmentesség révén úgy szolgálta az elnyomott Indiát, hogy az nemcsak Indiára fókuszált, hanem az egész emberiségre.”

Kellár Márta



Joomla SEF URLs by Artio