Galgóczi István muszlim hitoktató

A Tolerancia és empátia a világvallásokban elnevezésű kerekasztal-beszélgetés kapcsán kérdeztük Galgóczi Istvánt, muszlim hitoktatót. Az arabista politológus szerint az iszlámnak is fontos helye és szerepe van a vallásközi dialógusban.

INTERJÚ GALGÓCZI ISTVÁN ISZLÁM SZAKÉRTŐVEL

Az interjút készítette: Sebestyén Renáta

 

 

Hogyan találkozott vallásával?

A 80-as évek végén még nem volt olyan színes Magyarországon a vallási élet, mint napjainkban. Gimnazistaként egyre több kérdés fogalmazódott meg bennem, amikre nem kaptam választ a környezetemben, az iskolában. Viszont a könyvtárban sok iszlámmal foglalkozó könyvet találtam. Elolvastam, majd kijegyzeteltem őket, és megtanultam a lényeget. 
 
Van olyan eleme vallásának, ami kiemelten megszólította, végérvényesen magával ragadta?
Az olvasmányaimból nagyon megragadott az, hogy az iszlámban nincs gyónás. Mindenki önmagával, a saját lelkiismeretével beszéli meg a vezeklés útját-módját. És amikor a muszlimok imádkoznak, akkor a hívő és az Isten között nincs közvetítő, minden ember személyesen létesít kapcsolatot az Istennel. 
 
Van-e olyan vallás a sajátján kívül, amelyhez személyesebb szálak fűzik; melynek tanításai inspirálják, vagy akár a saját vallásához is közelebb vitték?
Mivel az iszlám elfogadja a júdaizmust, és a kereszténységet is, ezért számomra ezeknek a vallásoknak a megismerése az iszlám megismerését is jelenti. Persze mindezeken túl külön élmény bemenni egy zoroasztriánus szentélybe Iránban, vagy egy buddhista templomba Kínában. 
 
Mit jelent az Ön számára a vallásközi dialógus?
Azt hiszem, amikor felvettem az iszlám vallást, nem kimondva, de a vallások közötti párbeszéd fontosságáról is hitet vallottam. 

Milyen meggyőződéstől vezérelve vesz részt a Tolerancia és empátia a világvallásokban elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen?
Az iszlámnak, ami az egyetemes emberi kultúra része, fontos helye,és szerepe van egy ilyen beszélgetésben, ahol az értékek bemutatására kerül a hangsúly.

Milyen hatásra lehet számítani egy ilyen kerekasztal-beszélgetés nyomán?
Isten tudja!

Joomla SEF URLs by Artio