Interjú Túri Virág Réka odissi táncművésszel. Virág újra Indiában tanul. Ki tudja hanyadjára, miután végzett a Táncművészeti Főiskolán. Sok érdekeset mesél indiai napjairól, táncról és még sok mindenről. Érdemes rá odafigyelni.

Túri Virág Réka odisszi táncművész - indiai tánc Indiában

 

Túri Virág Réka legközelebbi fellépése a Bharata Kultúrtérben 2017. szeptember 10-én kerül megszervezésre>> Tánc az égből

 

Interjú Túri Virág Réka odissi táncművésszel

Az interjút Kalbantner György készítette

 

Indiai tánc idézet: Túri Virág Réka

 

-Nagy kuriózum és kiváltság, ha valakiből táncos lesz. Ugyanakkor mindenkit kíváncsivá tesz, hogy minek a hatására kezdett el érdekelni a tánc és azon belül az Odisszi indiai klasszikus tánc?

Hogy mennyire kuriózum, azt nem tudom. Az biztos, hogy a táncos megítélése legtöbb korban kétes volt, így ma is. Főleg a modern felgyorsult világban ez nem hétköznapi, ahol mindenki azt keresi, hogy milyen szakmát kellene tanulni, amiből azután jól meg lehet élni. Az emberek nagytöbbsége „rendes” munkát választ, akik egész nap kontrolálják az érzelmeiket, és nagy általánosságban a világ fenntartásáról gondoskodnak. A művész és főleg a táncművész egy olyan gyógyító, aki képes az érzelmeit irányítani, nem fél tőlük, nem fullad bele, és ezen felül a közönségét is képes levinni a mélybe, és olyan érzéseket felhozni, amit egyébként nincs lehetőségük a napi rutinban, egy kis fellélegzést adva ezzel.
Ezek a dolgok mind szabad pillanatokról szólnak, olyan dolgokról, amikben önmagunk lehetünk. Ezt bárki megélheti, ez nem kiváltság, csupán tudatosan kell élni hozzá, és alázattal megvárni a pillanatot, ha épp késik. Ez egy táncos életében sincs másként.


Ez a felszabadulás az, ami engem megfogott. A szabadság, ami sugárzik egy táncoló emberről. Tíz éves voltam, mikor ez nagyon megérintett. Én is annyira szabad akartam lenni, éreztem azt a varázslatot, ami velem történt annak hatására, hogy néztem őket, akik egyébként egy teljesen egyszerű sorozatot táncoltak. Ez nem egy művészi produkció volt, de annyira megragadott, hogy bevettem a céljaim közé, hogy táncolni szeretnék. Volt egy célfüzetem, és naponta leírtam úgy tíz tizenöt célt. Minden nap ugyanazt, és ha valami beteljesült, akkor váltottam. Az elsők közt volt a „táncolni szeretnék”.
Az Odisszival csak később próbálkoztam. Már a Táncművészetire jártam, mikor a vaishnavákkal találkoztam, mert ott találtam meg a legkielégítőbb választ a gyerekkorom óta foglalkoztató kérdésekre, „Ki vagyok én?” „Mit keresek itt?” „Mi a dolgom ebben a világban?” Így az indiai filozófiába való elmerülés után kíváncsivá váltam, hogy mit táncolnak arrafelé. Az Odisszibe azonnal beleszerettem, annyira, hogy minden mást elhagytam, amit addig táncoltam. Mára ez a hivatásommá vált.

Parvati tánc csoport

-A táncon kívül, mi az, ami az indiai kultúrából magával ragadott? Henna, zene, spiritualiátás?

A tánc külsőségei nem. Sőt. Ezek épp taszítottak. Úgy éreztem túl sok az ékszer, túl sok smink, túl sok az össze nem passzoló szín. Szóval ezzel nem voltam kibékülve. Persze izgalmas a henna, és szokatlan ékszerek is, de számomra, ez egy alkalommal kipróbálva is elég lett volna. Sokáig tartott, mire megtanultam átlényegülni mikor felveszem ezt a rengeteg díszt magamra, és ma már szinte hiányérzetem van, annyira természetesen érzem benne magam.
Az indiai kultúrában a belső dolgok fogtak meg. Igen, a spiritualitás. Bár ehhez nem kell feltétlenül India, mégis ez az a kultúra, ami mai napig többé-kevésbé változatlan módon őrzi spirituális gyakorlatait, ami az ősi írásokban meg van írva. Engem mindig is vonzott az Istennel való kapcsolat, mert úgy éreztem, hogy az nem lehet, hogy ez a világ csak úgy létezik minden felsőbb elrendezés nélkül. Kisgyerekként ezt természetesnek éreztem, később, úgy tízévesen jöttem rá, hogy másokat ez annyira nem érdekel mint engem. Viszont a mi kultúránkban nem kaptam meg a válaszokat. A katolikus istentiszteleten megéltem egyfajta békét, de valami hiányzott. A személyes istenfelfogás viszont nagyon megragadott, és az ehhez tartozó spirituális gyakorlatok, és természetesen a mögötte rejlő végtelenül tovább nyíló, újabb és újabb részleteket feltáró filozófia és a lelket gazdagító történetek, amelyek képesek több szinten tanítani. Ez nagyon megfogott, és ezért érdekelt az indiai tánc is, mert tudtam, hogy ezeket a történeteket meséli el. A tanításaik régi korokból jönnek, csakúgy, mint a gyönyörű kecses mozdulatok.


A legenda szerint, amikor aranykorból az ezüstkorba léptünk, az emberek elkezdtek az érzéki örömökhöz jobban vonzódni. Indra, a félistenek vezetőjeként felkereste Brahmát, a teremtőt azzal a kéréssel, hogy szeretnék megállítani a romlást a Földön, hallhatóvá és láthatóvá szeretnének válni. Brahmá meditációba mélyedt, és megalkotta a többek közt a Nátjavédát. Brahmá elmondta, hogy ezek az írások útmutatások az emberek számára, megtalálható bennük minden szentírás, minden művészet lényege. A ma ismert indiai táncnak ez az ősi tankönyve.


Sokáig rossznak tartottam a nyugati világot, de mára megtanultam ezt is tisztelni, mert itt egy másik fajta spiritualitásra kapunk lehetőséget. A szent és profán valójában más állapot, de mindkettő ugyanoda tart. Mircea Eliade szerint a végső cél közös, csak más úton jutunk el odáig. Amikor rutinszerűen követett szentként tisztelt dolgokból kifogy a belső tartalom, akkor el kell indulni az újrafelfedezés, vagyis az újraszakralizálás útján, ahol én vagyok az az individum, aki saját magamból kiindulva, kutatva megtalálom a kapcsolatot, ami összeköt engem Istennel. Ennek az újrafelfedezésnek az öröme, ami vonzza azt a modern táncművészt, aki a világnak tükröt tartva éri el a felszabadulást. És ez nem úgy szent, mint egy Istenről ősi történet végtelen édességét táncolni.


Ez az emberiség életében, és egyénileg is jelen van, de egyénenként biztosan más. Én mindkettőhöz vonzódom. Tisztelem a tradíciót, mert hiszem, hogy egy tisztább korból érkezett, és tisztelem a jelen szabadságát is annak minden tisztátalanságával együtt. Mert ebben a szabadságban mi döntünk, és innentől ez egy bonyolult játékká válik, ahol a szabályokat és a célt is nekünk kell felfedeznül. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor ez nem feltétlnül egy makulátlanul tiszta folyamat.

Diavetítés Túri Virág Réka odisszi táncosnő korábbi Bharatás fellépéséről

 

-Mit jelent neked a Bharata Kultúrtérben egy fellépés? Már a hely megnyitóján is te táncoltál és évek óta visszatérő vendég vagy. Mesélnél erről egy kicsit?

Először is köszönöm a sok lehetőséget, amit a Bharata Kultúrtér az évek során adott. A Bharata Kultúrtér egy olyan hely, ahol pontosan megtalálható az előbb említett két dolog ötvözete, azaz a szent tradíció tisztelete mégis a jelen világgal harmóniában megélve mindezt. Az pedig páratlan, hogy a hangsúly nem csupán a bhakti jógán, és keleti valláson és filozófián van, hanem a háttérben mindezzel a hangsúly a keleti művészet és ennek önzetlen támogatásán van. Mindig öröm itt fellépni, és bármilyen programon részt venni, különösen, mert a családias légkör egészen más színt visz egy előadásba, és esetleg a művésszel való kapcsolatba.

-Ezúttal te személyesen nem lépsz fel, hanem a Parvati nevű táncegyüttesed. Ennek oka az, hogy Indiában vagy egy ösztöndíjjal. Nem is akárhol. Mesélnél az indiai napjaidról, érzéseidről?

Igen. Előző mesterem Bijay Kumar Senapati néhány éve eltávozott. Olyan szerencsében van részem, hogy egy éve kaptam meg az ICCR ösztöndíjat, aminek keretében Bhubaneswarban Orissza fővárosában tanulok Odisszit mesteremtől Rahul Acharyatól. A helyzetem nagyon kiváltságos ez biztos, és ugyanennyire nehéz is. Miután előző mesterem eltávozott szerettem volna újat, de ezt sokáig érleltem, de valahogy éreztem, hogy egy fiatal tanárom lesz. Féltem tőle, mert tudtam, hogy fizikailag kemény lesz. Az is, de nem bánom. A vágyam ott volt, és egyszer csak megérkezett a lehetőség, és pár hét alatt kellett döntenem. Az elmúlt év egy folyamatos újjászületés számomra testileg-lelkileg.

Túri Virág Réka Parvati tancegyüttessel Indiában
A napirendem szigorúan be van osztva. Ébredés után van egy fél-egy órás sorozatom, ami a testet elsősorban energetikailag karbantartó gyakorlatokból áll, ezt légző gyakorlatok és meditáció követi. Ezután reggeli, és némi szünet, ami mosással, takarítással, olvasással telik. Délelőtt általában 2 órát gyakorlok, ami pilatessel kezdődik, és tánccal fejeződik be. Jöhet a bevásárlás, főzés, és ebéd, majd rövid szieszta, és délután irány a táncóra, ami újabb két órát jelent. Fél hét körül részt veszek a családi esti Aratin (szertartáson). Így telik általában egy napom, de aki kicsit is ismeri Indiát, az tudja, hogy itt mindig minden folyamatosan változik, és mindenhez felháborodás nélkül kell alkalmazkodni. Ezért olyan stressz mentes India, de egy nyugatról jövő embert ez rendkívül frusztrál, legalábbis kezdetben.


Minden nehézség ellenére szeretek itt élni, és szeretem, hogy táncolhatok. Fura ezt megfogalmazni, mert nagyon sok külsőség zavar itt. A zaj, a por, az egyedüllét, és sok illogikus kulturális különbségből adódó dolog, de mégis belül itt megtalálok egyfajta nyugalmat.


Nagyon szeretem, hogy vegetáriánusként normálisnak számítok. Sőt, itt van a „veg”, és a „non veg”. Ez olyan jó érzés. Szeretem, hogy sokkal inkább nőként élhetek, és nem várják el tőlem, hogy férfiként vezessem az életem. Szeretem, hogy minden nyugatról beáramló kulturális lazulás ellenére, az istenhit jelen van az emberek szívében, és eszerint viselkednek. Persze mindenhol vannak kivételek.

- A tanítványaidnak mennyire tudod teljes egészében átadni ennek a különleges táncot?

Túri Virág Réka fellépésre készül a BharatábanIgyekszem. De ez rajtuk is múlik. A rendszeres órákon kívül évente egy tábort is szoktunk szervezni, ahol egy kicsit el tudunk merülni a tánchoz tartozó kulturális háttér részleteiben. A kezdő táncórákon is igyekszem a technikai gyakorlatokon kívül az elméletre, és a kultúra megismerésére és megszerettetésére is figyelni.

-Milyen érzés Magyarországon indiai táncot oktatni? Nem gondolják kultúridegennek?

Sokszor megkapom azt a kérdést, hogy magyarként miért tanulom egy másik kultúra táncát. Erre azt hiszem a fentiekben már elég részletesen válaszoltam. De igazából azt szoktam visszakérdezni, hogy a salsa, vagy a mobiltelefonod magyar? Ez a tánc passzol a lelkemhez leginkább. A tánc során az érzelmek formát öltenek. Próbáltam ugyanezeket a dolgokat modern formákkal kifejezni, de ezt az érzést ez a forma kódolja.

- Mire számítson az, aki elmegy a Parvati Tánccsoportot megnézni október 29-én?

A tanítványaim otthon lelkesen gyakorolnak, és most augusztusban meg is látogattak engem, és mesteremet. Voltam otthon két hónapot az egy évből, így már ők is belekóstoltak az új stílusba. Tehát fognak látni egy darabot az új stílusból. És a régiből néhányat. Mindig akartam, és egy felkérésre nyitottam a modern tánc felé is. Ez egyfajta technikai elegye az Odisszinek, és modern mozgásnak. Témájában pedig az Istenhez tartó lélek útja bontakozik ki. A történet a teljes műben bontakozik ki, ebből most egy rövid tiszta tánc részletet láthatnak Anuttara címmel, ami ha szól valamiről, akkor a nőiségről és csendről. Anuttara azt jelenti, a „ki nem ejtett”.

 

Tipp: Túri virág Réka írásai, vele kapcsolatos korábbi híreink itt olvashatók>> Túri Virág Réka írásai

Joomla SEF URLs by Artio