Nehéz kijelenteni, hogy ez vagy az a legszebb indiai vers. Főleg akkor, ha hatalmas, évezredeken átívelő bőségszaruból válogathatunk. A teljesség igénye nélkül mutatjuk be néhány csodálatos alkotás részletét, illetve néhány verset. A versek mellett rövid leírás olvasható a költőkről is.

Bővebb leírásért olvasd el a 7 leghíresebb hindu költő c. cikkünket. Kipling ugyan nem indiai irodalmár, de néhány műve mégis ide tartozik. Róla a Költészet és filozófia c. írásunkban olvashatsz. Ide tartozik George William Russell misztikus költészete is.

Ha Bhagavad-gítá verseket keresel, akkor kattints a Bhagavad-gítá gyűjtőoldalra, hol több Gíta verset is találhatsz elemzésekkel, továbbá érdekességeket, híreket a Bhagavad-gítáról.

 

Indiai versek gyűjteménye

 

 

Rámájana részlet

A Rámájana előadása méltán vált az UNESCO által az emberi világörökség szellemi kincsévé. Ez a csodálatos eposz a tökéletes királyt, Ráma herceget mutatja be. Szépséges és hűséges feleségét Szítát elrabolja Rávana, a démonkirály. Ráma megküzd vele, és csatája során több segítője is akad. Indiában minden évben nagy ünnep Ráma győzelmének emléke. Ez az örök jó győzelme a rossz felett. Egy rövid részlet a világhírű indiai eposzból:

Vitéz volt mind a négy ifjú, népét őrizte mind a négy,
tudásban gazdagok voltak, fénylett erényük ékesen.
Közülük is kivált Ráma, páratlan erejű vitéz,
ki oly kedves volt népéhez, mint a hűsítő holdsugár.
Elefánt vállán, ló hátán, harcikocsin szilárdan ült,
nyila célt sose tévesztett, atyja szavára hallgatott.
Öccse, Laksmana, bátyjához igaz szívvel ragaszkodott,
s csak testben voltak ők kettő: kettőjük lelke egybeforrt.
Laksmana nélkül nyugvóra nem tudott térni Ráma sem,
Laksmana nélkül Rámának ízetlen volt az étel is. (Vekerdi József fordítása)

Mahábhárata részlet

indiai versekA Mahábhárata az úgynevezett Sataszahaszra-Szamhitá, a „százezer versszakos gyűjtemény”. Winternitz, a jeles indológus szerint:

„Ez nem csupán egy költemény, hanem egy teljes irodalom.”

Az indiai vers birodalmának csúcsa. A Mahábhárata az elején kijelenti:

„Ami nem áll ebben a műben, azt hiába keresnők a világon!”

Baktay Ervin: Mi a Mahábhárata? c. írásában olvashatjuk:

„A Mahábhárata jelentőségének megértéséhez és méltánylásához tudni kell, hogy az indiai eposzok nem jutottak Homérosz remekműveinek sorsára: nem szabad bennük egy elmúlt, idegen irodalom hagyatékait látnunk, amelyeket csak az igazán műveltek ismernek.”


A Bhagavad-gítá, A Magasztos szózata ennek a csodálatos eposznak egyik fejezete. A hindu Bibliaként is ismert. A szanszkrit eredetiben és ma már a nyugati világban is önálló mű.

Krisna szólt:


Bölcs szavakkal olyant gyászolsz, amit nem gyászol az aki bölcs.
Bölcs ember nem búsul se élőkért se holtakért.
Mert nem volt, hogy ne léteztünk volna én, te és a többiek,
és nem lesz, hogy ne létezzünk ugyanígy valamennyien.
Ki él, megéri, hogy teste gyermek, ifjú és öreg legyen,
s új testbe költözik végül: sose búsul ezen ki bölcs.
Nem jut nemlétező létbe, se nemlétbe, ami létezik,
s ezek határait tudják az Igazságot ismerők.
Az emberek örök lelke múló testbe költözik,
de maga végtelen, senki meg nem ölheti: küzdj tehát!
...
Cselekedj hát, de helyesen: tétlenségnél dicsőbb a tett
ha az áldozatért tetted, s nem érzéki vágyakért.
Az élő élelemből él, esőtől nő az élelem,
az eső áldozatból lesz, s tettből fakad az áldozat. (ford. Szerdahelyi István)

Kalidász: Kumára-szambhava

Kalidászt a szanszkrit irodalom legnagyobb alakjának tartják. Kumára-szambhava című alkotásának egyik részlete Siva feleségéről, Párvatiról szól. A gyönyörű hajadon bemutatásával kezdődik, amit a lánykérés, majd a színpompás esküvő követ. Az indiai vers hasonlatai, a természetből vett képek varázslatos összhatást adnak.

Sugár szökellt szét születése napján,
örömre gyúltak a teremtett lények,
virág esőzött, üde szellő lengett,
és harsonáztak a nagy égi kürtök.

Villó sugár font koszorút köréje,
elöntve kék fényzuhataggal anyját,
akárha ékkő tüze felsziporkáz
lazúr-ölében a Vidúra-hegynek.

És nődögélvén, sokasult erénye,
szépsége kincsét a napok növelték,
miként növő hold halovány karéja
mind fényesebben ragyog éjről éjre.

És Párvatí lett neve, „Hegy Leánya"
a Napszeműnek, s mikor anyja, mondván:
„U má” – „Ne tedd azt” – vezekelni óvta,
Umá nevet nyert a sugár teremtés.

Bár volt a Hegynek fia-lánya több is,
nem telt be mégsem gyönyörű Umával:
ezer virág nyit – a kizsongó méhraj
mégsem keres mást, csak a zsenge mangót.

Miként a mécsnek lobogó kanóca,
miként a Földnek az iramló Gangá,
miként a vénnek a tudás igéje –
Umá volt éke a királyi Hegynek.

Mandákiní hűs folyamárja mellett
bimbókorában, kicsi-lány-seregben,
becézve bábut, hajigálva labdát,
ízlelte játék arany-édes mézét.

Mint őszi hattyúk hűvös árnyú Gangát,
varázsfű-bokrot maga-fénye éjjel,
úgy látogatta tanulás-év jöttén
volt-életének gyarapult tudása.

S hogy zsendülőben ama korba lépett,
mely drágakőnél ragyogóbb a testen,
mely részegítőbb sűrű pálmabornál,
mely szomjú vágyak kifeszített íja,

mint kép, ha éled az ecsetvonásra,
mint napsugárban ha kinyíl a lótusz,
kiteljesedvén olyan égi-szép lett
szirom-kibontó, üde ifjúsága.

Lábujja hajló, finom ívű sarló,
derengve csillant csigafényű körme,
suhant a földön kicsi-könnyű lába,
akárha tóban vízirózsa rebben.

Előrehajló nyaka, háta íve
hattyút utánzott, a rekedt madár meg
csilingelő sok aranyéke, lánca
ezüstös hangját irigyelte tőle. (Rab Zsuzsa fordítása)

Kalidász: Sakuntalá felismerése

Szintén Kalidász alkotása a Sakuntalá felismerése c. eposz. Ez a legismertebb klasszikus indiai mű. 1789-ben Sir William Jones fordított angolra, aki a szanszkrit nyelv nagy csodálója volt. Ezt követően szinte minden európai nyelven megjelent.

Sakuntalá búcsúja a remetelaktól (részlet)

Ti fák, magányunk fái, halljátok szavam!
Szakuntalá nem nedvesíté úgy soha
Kiszáradt ajkit a folyamból, hogy előbb
Kristály vizéből tiszta szeretettel
Ne öntött volna szomjú gyökötökre.
Gyakran szerette volna fürteit
Virágitok tömött füzérivel
Ékítni, de mert oly gyöngéd vala,
Egy szál virágtól is nem foszta meg.
Szemlélni volt csak, legfőbb öröme
Feslő bimbaitok tavasz-díszét;
Oh, mondjatok hát szíves búcsú-szót neki!
Ma, még ma hagyja el szülőhonát,
Hogy hites férje udvarába menjen. (Arany János fordítása)

Rabindranáth Tagore: A kertész

indiai versRabindranath Tagore volt az első nem európai, aki megnyerte az irodelmi Nobel-díjat. Polihisztor volt, humanista, aki támogatta India függetlenné válását.

1915-ben elnyerte V. György király Születésnapi Kitüntetés-ét, de az angol gyarmatosítók által véghezvitt amritszári mészárlás után lemondott róla.

Az indiai vers az ő tolla alól sugárzó képekkel került ki. India és Bangladesh az ő művét választotta nemzeti himnuszává.

Rabindranath Tagore: Részlet A kertész című kötetből

Bár jön lassú lépésekkel az est s minden dalnak jelt adott az elhallgatásra;
Bár társaid nyugodni tértek s te fáradt vagy;
Bár félelem lappang a sötétben s az égbolt arca fátyolos;
Mégis, hallgass meg, madár, ó, madaram, s ne csukd még össze szárnyad.
Ez nem az erdő lombjainak a homálya, a tenger ez, mely mint egy sötét fekete kígyó emelkedik.
Ez nem a virágzó jázmin tánca, a tajték villogása ez.
Ó, hol van a napsütötte zöld part, hol a fészked?
Madár, ó, madaram, hallgass meg, ne csukd még össze szárnyad.
A magányos éj fekszik utadon, a hajnal alszik az árnyékos dombok mögött.
A csillagok, az órákat számolva, visszatartják lélegzetüket, a gyenge hold úszik a mély éjszakában.
Madár, ó, madaram, hallgass meg, ne csukd még össze szárnyad.
Nincs számodra remény, nincs félelem.
Nincs szó, nincs suttogás, nincs kiáltó hang.
Nincs otthon, nincs pihenésre ágy.
Csak a te páros szárnyad van és az úttalan ég.
Madár, ó, madaram, hallgass meg, ne csukd még össze szárnyad. (Áprily Lajos fordítása)

Szurdász: Virradat

Szurdász a 14. sz-ban élt vak szent volt, költő és zenész. Állítólag százezer dalt, verset írt és komponált, ezek közül 8000 maradt fenn. Az indiai versek varázslójaként s az indiai irodalom Napjaként is tekintenek rá. Addig főleg szanszkrit és perzsa nyelven alkottak a költők, ő azonban hindi nyelvet választotta.

Felvirradt, Krsna ébren!
Nagy, mély lótusz-szemed
szeretetteli tó,
hattyúk, de még millió szerelemisten
sem versenyezhet arcod
elbűvölő szépségével.
A nap, a bíbor labda keleten kél,
az éjszaka elmegy,
elhalványul a holdfény.
A lámpák homályosodnak,
és fokozatosan hunynak ki a csillagok,
miként a bölcsesség sugarainak fényes
ragyogása eloszlatja a pusztán érzéki örömöt.
A remény fényessége pedig elkergeti
a kétség és kétségbeesés ködös sötétségét.
Figyelj, a madarak fennhangon,
vidáman énekelnek.
Ó, édes gyermekem,
Te vagy az életem,
én egyetlen gazdagságom!
Ó, kedves fiú,
bárdok és dalnokok
zengik dicsőséged,
mondván: „győzelem! győzelem!”
Lótuszok ontják virágaikat
poszméhek édes zümmögő hangon
hagyják el kelyhüket,
miként a kegyes lemondás által,
szeretettel telve,
nevedet énekelve
eltűnnek a világi kapcsolatok is.
Anyja szeretetteljes szavaitól átitatva
az irgalmas Úr felkelt ágyából;
a világ bánata eltűnt,
az illúzió hálója szertefoszlott.
Szurdász így énekel:
Látva lótusz-szépségű arcát
minden káprázatom elszállt ;
minden kétség és kettősség tovatűnt.
Govindában találtam meg örök örömöm.

Bhaktivinóda Thákur: Száragráhi vaisnava

Mindenképpen említésre méltó Bhaktivinoda Thákur (1838-1914), a bhakti mozgalom szentéletű tudósa. A vaisnava filozófia egyik legkiemelkedőbb szaktekintélye. Irodalmi munkássága is jelentős, több mint 100 könyvet írt, fordított különböző nyelveken (angol, szanszkrit, bengáli, hindí, orija). Költő és a misztikus, verseiben az odaadó istenszeretet mélységeibe kapunk bepillantást.

Jaj annak, ki minden napját
Vigassággal tölti el,
Szíve minden fényes, múló,
Szép formára felfigyel.
Szemüket a butykos vonzza,
Szívük mindig arra vár,
Mindig ott a bor szolgája,
Mit szégyennek mond a száj.
Arra szánták-é az embert,
Hogy mint állat, úgy tegyen?
Ki a földön úr lehetne,
Elhagyja az értelem?
Józan észben van dicsőség,
És az ember célja egy:
Azért éljen, hogy szeressen,
Erre oktatott a kegy.
Nem a miénk ez a test sem,
Láncként hordja vétkeit,
De a feltörekvő lélek
Ismét fölemelkedik.
Miért játszunk, mint a gyermek?
Semmi jót ez nem kínál,
Száz év se kell, és elmúlik,
Mint az elfújt rózsaszál.
Életünk egy villanás csak,
Nem marad meg semmi sem,
Csak a lélek tart örökké,
Jóval-rosszal terhesen.
Szemlélői az időnek
Komor arccal jönnek itt,
Hódolattal olvasgatjuk
A természet könyveit.
Sötét gond a földi élet,
Jobbra-balra egy lepel,
És mi túl van szem világán,
Senki azt nem mondja el,
Mégis egy hang, mély és zengő,
Szívünk mélyén megtalál:
Halhatatlan lélek vagy te,
Meg nem olvaszt a halál!
Tárházát a boldogságnak
Készen tartja fönt Urad,
Te örökké az Övé vagy,
És a préma az utad.
Te hatalmas, áldott préma,
Add Istennek életem,
Földi szó mit mondhat arról,
Mi ez a szent értelem?
Öröm és bú, ennyi van csak,
Mi mást nyerhetne a test?
Alvó lélek int csak arra,
Hogy a mást ne is keresd.
Barátaim, itt élvezni,
Sírni nem soká lehet,
Nők, a bor és állat húsa –
Nincs ezekben szeretet.
Testvéred szeresd, te ember,
És Istennek add magad,
Isten megadja a béred,
És az nemcsak számadat.
Felejtsd el az alvó múltat,
Jövő álmok otthonát,
Cselekedj te a jelenben,
Amely nógat, lépj tovább.
Ne mondd hideg érveléssel,
Hogy a lelket ez a föld
Alkotta meg, gép módjára,
Pusztul, ha sorsa betölt.
Isten kezében a lélek,
Létet, mindent Ő adott,
Megöli, vagy jutalmazza,
Ahogyan hagyatkozott.
Harcra fel a bűnök ellen!
Máris itt van, ölni kész,
Gyűlölet és kéjvágy népe,
Győzd le őket, légy vitéz!
Tarts ki a lélek-világban,
És szilárdan tartsd magad,
Légy igaz hős, és ne tűrd el,
Hogy lelökjön az anyag.
Száragráhi vaisnava!
Szép vagy, mint az angyalok,
Vezess engem Vrindávanba,
Hol a szellem fölragyog.
Ott szabadon nyugodhatok,
Átölel szerelmesem,
Örök élet, tiszta préma
Bűvölik az énekem.

 

Ezek voltak hát az általunk kiválasztott legszebb indiai versek. Ha irodalomkedvelő vagy, akkor mindenképpen érdemes tovább kutatni az indiai szépirodalom remekei között. A kortárs irodalmárak között is gyönyörű művek születnek.

 

 

 

Joomla SEF URLs by Artio