Egy odisszi táncos, aki szerint meg kell élni a megjelenítendő érzéseket ahhoz, hogy a nézőknek is át lehessen adni azokat.

Kelló Krisztina odisszi indiai tánc

Fontosnak tartja a folyamatos megújulást és változást, ebben többek közt az indiai mester, Rahul Acharya mutatta neki az utat. Kelló Krisztinának ezúttal tanára, Túri Virág Réka nélkül kell bizonyítania a Bharata Kultúrtér színpadán. Ennek kapcsán faggattuk őt.

 

Interjú Kelló Krisztina odisszi táncosnővel

 Az interjút készítette: Kalbantner György

 

-Meglehetősen érdekes vizekre eveztél. Azt hiszem, sokszor megkérdezik tőled, hogy miért pont indiai klasszikus tánc, és azon belül miért éppen az odisszi? Mi volt az, ami ennyire megfogott benne?

A keleti kultúrák szerelmese vagyok, az utóbbi éveket azok tanulmányozásával töltöttem. Ennek az érdeklődésnek mintegy természetes folyománya volt, hogy a kultúra szerves részét képező táncokkal is megismerkedek. Több mindent kipróbáltam – hastánc, bharatanátjam, török néptánc – mielőtt kikötöttem az odisszinél.

Az azóta Amrita Sher-Gil nevét viselő Indiai Kulturális Központban kezdtem el Virág óráira járni, és rögtön rabul ejtett az odisszi lágysága, az az áramlás, amellyel egyik mozdulat szinte átfolyik a másikba. A másik vonzó pont pedig az volt, hogy az odisszi – csakúgy, mint a többi klasszikus indiai tánc – nem pusztán tánc, hanem színjátszás is, érzelmeket jelenít meg, történeteket mesél el.

-Nemrég értetek haza Indiából. Milyen a helyiek mentalitása, élethez való hozzáállása? Mi az, amire innen, Európából érdemes odafigyelnünk Indiából?

India nagyon más világ, és ezt még úgyis megállapíthatom, hogy csak egy kis szegletét, Bhubaneswart és környékét láttam. A mindennapok – nyugati szemmel nézve – kaotikus zűrzavara ellenére valami megfoghatatlan bölcsesség és nyugalom lengi ott körül az embert. Mármint azt, aki tanul a leckéből, melyet India türelemből, alázatból, megértésből és elfogadásból ad. Láttuk, hogy nem éri meg aggódni amiatt, hogy nem minden történik úgy, ahogy szeretnénk, előbb utóbb úgyis eljutottunk a célhoz. Ha mégsem, lehet, hogy jobb volt úgy. Tapasztaltuk, hogy hatalmas tisztelet övezi a mestereket, a tanítványok végtelen alázattal és engedelmességgel viseltetnek tanítóik iránt.

Óriási különbségük a nyugati fogyasztói társadalmakban nevelkedett emberekkel szemben még az is, hogy ők ismerik a megelégedés fogalmát. Természetesen ők is igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségeikből, de nem akarnak mindenáron többet és többet. Például még a vagyonosabbak házaiban sincs meleg víz és fűtés, nem mintha nem engedhetnék meg maguknak, egyszerűen csak nem szokás. Elgondolkodtató, hogy milyen természetesnek veszünk olyan dolgokat, ami az emberiség jelentős részének luxus, és mégsem tudjuk értékelni, hogy igazából mennyi mindenünk van. Nekünk is hasznunkra válna, ha az anyagi világ "értékeinek" hajszolása helyett több időt fordítanánk önmaguk megfigyelésére, a befelé fordulásra, elmélkedésre, a belső utazásra.

-Egy ilyen ihletett tánc elsajátításához elengedhetetlen a spiritualitás és a kapcsolat Istennel?

Úgy gondolom, igen. Hiszen maga az odisszi Dzsagannáthhoz szól, és jelentős részben a mahari tradícióból merít, vagyis azoknak a szerzetesnőknek a táncából, akik Dzsagannáth hitveseiként a templomokban mutatták be táncaikat az istenségnek.

Csakhogy kettőt említsek a szokásos rituálékból, minden egyes óra és fellépés előtt kérjük a Földanya elnéző kegyét, azért hogy a lábunkkal fogjuk tapodni, az előadások első darabjaként pedig hagyományosan egy Dzsagannáthnak szóló virágfelajánlás szerepel.

-Mennyire lehet ötvözni táncban a modern technikákat az ősi indiai elemekkel?

A kettő szerintem jól megfér egymás mellett, és a közönségtől is pozitív visszajelzéseket kaptunk az eddig bemutatott modern koreográfiáinkkal kapcsolatban. Az odisszi pont azáltal válhat és válik élő műfajjá, hogy a klasszikus darabok mellett születnek új, modern feldolgozások, új darabok kerülnek be a táncok történetéül szolgáló művek közé.

Indiai utazásunk során nagyon érdekes volt látni, hogy valójában inkább odisszi stílusokról beszélhetünk, többes számban, mert ahány mester, annyi stílus, és valamennyire mindegyikük a maga képére formálta a műfajt. Hogy arról már ne is beszéljek, mennyiben más az, amit ma a színpadon odissziként láthat a közönség, mennyivel letisztultabb, kiforrottabb, mint az odisszi forrásának tekinthető mahari és gotipua tánc. A változás napjainkban is folyamatos, és Rahul Acharya – a mester, akinek óráira jártunk – az újítók közé tartozik.

-Túri Virág Rékával milyen együtt dolgozni? Milyen érzés, hogy ő ezúttal Indiából szurkol nektek a fellépéshez?

Szeretek Virággal együtt dolgozni. Precíz és lelkiismeretes. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy mi egy amatőr tánccsoport vagyunk. Mások az adottságaink, az előképzettségünk, valakinek amúgy is fontos szerepet tölt be az életében a tánc és a mozgás, valakinek ez az egyetlen ilyenfajta elfoglaltsága az irodai munka mellett. A csoport összetétele szintén változik időről időre. Virág mindig odafigyel arra, hogy egyénre szabott véleményeket, tanácsokat fogalmazzon meg, külön-külön is javítson a mozdulatainkon, így mindenki fejlődhet. Nagy hangsúlyt fektet a technikára, emellett azonban folyton emlékeztet minket arra, hogy a technikai tökéletesség önmagában még édes kevés. Szívvel és lélekkel kell táncolni. A megjelenítendő érzéseknek először bennünk kell megfogalmazódniuk, nekünk kell megélnünk őket ahhoz, hogy aztán a nézőt is beszippantsa az előadás. Ezt a jelenlétet látjuk Virágtól a próbákon és a fellépéseken egyaránt, és ez az, amit igyekszünk mi is megvalósítani.

Nem ez lesz az első fellépésünk nélküle. Az elmúlt évek tapasztalatával talán már felnőttünk a feladathoz, hogy – ha kell – egyedül is megálljuk a helyünket. Ugyanakkor Virág a távolból sem engedi el a kezünket. Bár fizikailag nincs közöttünk, ő készíti el számunkra a beállításokat Indiában, a próbafolyamat során folyamatosan kapcsolatban vagyunk vele, és lélekben ő is ott táncol velünk a színpadon.

indiai odisszi tánc

-Mit vársz a fellépéstől, a közönségtől? Milyen érzés a Bharata Kultúrtér színpadára állni?

Azt, amit minden bemutató előtt: hogy ki tudjam magamból hozni a legtöbbet, amire abban a pillanatban képes vagyok, illetve, hogy valamennyi jelenlévő – táncos és néző egyaránt – jól érezze magát. A Bharata Kultúrtérnél hangulatosabb helyet pedig nem is kívánhatnánk, otthonos, barátságos, bensőséges.

-Mik azok a mozgásformák, melyeket a tánc mellett gyakorolsz? A jóga mennyire játszik szerepet az életedben?

A munkámból kifolyólag naponta minimum nyolc órát töltök egy számítógép előtt ülve. Ilyen életmód mellett tudom, és érzem, hogy a heti egy, olykor két táncóra kevés. Szükség van egyéb átmozgató, nyújtó, erősítő és állóképességet javító gyakorlatokra is. Én részemről a pilates híve vagyok, azt igyekszek hetente többször beiktatni a napirendembe. Jógagyakorlatokat táncóra utáni levezetésként szoktunk végezni.

-Mit üzensz a közönségnek?

Fogadják legalább akkora szeretettel az október 29-i bemutatónkat, mint amennyivel mi készülünk rá!

Joomla SEF URLs by Artio