Interjú Kónya Kata fuvolistával

Konya Kata

Zeneovi, fuvola, cselló. Nagyjából ezek voltak azok a mérföldkövek, melyek elindították Kónya Kata zenei karrierjét. A komolyzenei műveken nevelkedett zenész életébe most valahogyan berobbant az OM mantraízű zenei világa. Úgy tűnik meg is babonázta. Hamarosan élőben is hallhatjuk a Bharata Kultúrtér színpadán Kónya Katát, de addig is feltettünk neki néhány kérdést. 

Olvastam rólad, hogy már az óvodában rabul ejtett a zene világa. Mi volt pontosan az, ami először igazán megérintett? 


Óvodás koromban volt egy zeneovi nevezetű délutáni program, amit egy csodálatos tanár néni tartott nekünk, Bodrogközy Eszter. Ezekre a foglalkozásokra mindig elhozta a fuvoláját  és játszott nekünk, később ezért is választottam ezt a hangszert. Bár egy ideig szoros versenyben állt a csellóval, végül mégis Eszter néni és a fuvola került ki győztesként a harcból. :) Nagy szerencsémre a családom pedig a kezdetektől támogatta a zenetanulásom, ezért mindig hálás leszek nekik.

Hogyan kerültél bele az ősi indiai mantrákat körülölelő zenei világba?

Először tavaly nyáron Hadobás Gergely mutatott néhány dalt az akkor még készülőben lévő CD-ről, már ekkor nagyon megtetszett ez a zenei világ, de egészen idén tavaszig váratott magára, amíg valóban belekóstolhattam a csodáiba, hiszen az a szerencse ért, hogy magam is bekerülhettem Gítáék zenekarába. Még rengeteget kell tanulnom, hiszen számomra ezek az első szárnypróbálgatások a világzene területén, de a lelkesedés lankadatlan, még akkor is, ha néha kissé megrettenek a feladattól. Páratlan zenei világ ez. Az első pillanattól kezdve magával ragadott, így bízom benne, hogy sikerül tartós kapcsolatot kialakítanom „vele”...

Mennyire érzed magadénak az OM lemez hangulatát?

Nagyon. Őszintén szólva annyira megragadta a lelkem, hogy el sem szeretné engedni.

A komolyzenében szerzett tapasztalataidat mennyire tudod belevinni ebbe a produkcióba?

Ez a produkció előadásmódban és zenei világában is sokkal kötetlenebb, mint a legtöbb komolyzenei kompozíció. Sokat hallottam komolyzenészként, hogy próbáljam meg elengedni magam a színpadon, illetve muzsikálás közben, de úgy érzem, hogy ennek a felszabadulásnak jobban kedvez a Gítáék által megteremtett zenei hangulat. Persze teljesen nem lehet összehasonlítani az indiai- és komolyzenét, nem is erre próbálok kilyukadni, inkább úgy kell ezt érteni, hogy most éppen „oda-vissza” tanulok. A komolyzenét más szemszögből láthatom az indiai zene tükrében  és fordítva. A stílusok ugyan egy bizonyos ponton szétválnak, de az egység mégis a zene és ez megbonthatatlan. 

Mik a távolabbi céljaid a zenéléssel?

Egyelőre konkretizált céljaim nincsenek, legalábbis a távoli jövőt tekintve, hiszen az élet ezt a zenekart is váratlanul sodorta az utamba. Az viszont biztos, hogy bárhogy is alakuljanak a dolgok, a zene mindig szerves részét képezi majd a mindennapjaimnak.

Joomla SEF URLs by Artio