Leveles Zoltán indiai útinaplója

Egy gyönyörű hetet töltöttem a remunai Khira Chora Gopináth templomban és annak kolostorában. Mindkét helyen nagyon jól éreztem magam. Emlékezetes marad, amilyen kedvességgel viseltettek irántam, amilyen finomakat kaptam enni. Nem mintha az evés volna a legfontosabb, de a szívhez vezető út mégiscsak a gyomron keresztül vezet. Nálam egész biztosan. Aztán, hogy milyen körítések közepette jut hozzá az ember az ételhez, az megint egy érdekes kérdés. Másként az egyházat jelentő templomban és másként az egyszerűséget magában hordozó kolostorban. Halld hát történetem arról, hogy miként ettem a templomban, és miként a kolostorban.


Szembetűnő a különbség az egyházi és a kolostori élet között. Egy indiai guru egyszer feltette a kérdést, hogy ha választhatnál a pápa és Szent Ferenc között, akkor melyiket választanád? A választ őrizze meg magának az olvasó. Egyik a rítusok és a szabályok világa, a másik a spontán szeretet és a megbocsájtás világa. Kinek, mire van szüksége. Nincs ez másként Indiában sem.

Madhavendra Puri szamadhi emlékhelye. A dobozban eredeti papucsát őrzi a szerzetes.

Madhavendra Puri szamadhi emlékhelye. A dobozban eredeti papucsát őrzi a szerzetes.

A templomba érkezésem első napján mindjárt tisztáztuk a legfontosabbakat. Az imádatok és az ebéd időpontjait és helyszíneit. Ebéd 13:30-kor egy „belépni tilos” feliratú teremben. Meg is érkeztem a megbeszélt időpontban a Khira Chora templom főoltára mögötti helyszínre. Nagy volt a nyüzsgés. Az oltár oldalsó ajtóján be lehetett látni közvetlenül az oltár előtti térre. Ott sorakoztak a megszentelésre váró ételek: a pici agyagcsuporokba szervírozott hírhedt édesség, valamint maga az ebéd is. Az ebéd mindennap ugyan az volt. Egy óriási adag rizs, mellé káposztás burgonya kurkumásan, és egy sárgás-zöldes színű zöldségköret. Sorban érkeztek az emberek az ebédre. Egy nagy alumínium tálban voltak egymásra pakolva a levéltányérokra kiporciózott adagok. Aztán mindenkinek a kezébe gyűrtek egy tányérral. Minden alkalommal én voltam az utolsó. Ez nagyon jól eső érzés egyébként, amikor nem kell udvariaskodni. Tudod a helyed. Te vagy az messzi Földről érkezett idegen, akiről nem is tudni pontosan, hogy kicsoda.
A papok már vígan lakmároztak. Mivel mutatták az irányt, hogy merre menjek a kezemben kuporgatott ebéddel, majdnem közéjük ültem. Szerencsére ez nem következett be, mert egy hatalmas, amolyan kutyáknak szóló kiáltással jelezték, hogy tovább kell mennem. Az volt az én helyem. A templom mögötti tér, a többi egyszerű ember, valamint kutyák és kecskék között.
Tulajdonképpen kivetett magából az egyház. Azokba a szabályokba nem fértem bele. Viszont ahova kikerültem, az maga az élet. A kutyák és a kecskék hosszasan szemeztek az ott étkezők tányérjaival. Aztán, az ebéd vége felé egy-egy kutyus is kapott a finom falatokból. Meg kell mondanom, az indiai kutyáknak finom falat a natúr rizs is. Pláne ha az Khira Chora rizse. Vajon kik lehetnek ezek a szerencsés kutyák, akik Khira Chora Gopináth megszentelt ételét fogyaszthatják? És hogyan lehetek ilyen szerencsés, hogy ezek a csodálatos emberek, és szerencsés kutyák társaságában fogyaszthatom el a mennyei megszentelt ételt? Mindenféle él nélkül mondom, hogy nagyon jól esett ez nekem így, ahogyan történt.
Másnap reggel ellátogattam az egyik közeli egészen pici kolostorba, mely az édesrizsről híres Mádhavendra Puri szamádhijánál, vagyis síremlékhelyénél található. Reggel fél nyolc volt. Egy idős szerezetes nyitott ajtót. Mint kiderült, ő volt a hely egyetlen lakója. Rövid beszédbe elegyedtünk. Elmesélte, hogy mestere kérésére 42 éve végez ott szolgálatot és most 79 éves. Egyedül gondozza a híres szent szamádhiját. Kérdezte, hogy mi járatban vagyok, most maradok-e még, vagy csak beugrottam? Mondtam, hogy maradnék egy órácskát meditálni. Elmosolyodott és félrevonult az egyik helyiségbe.

Pakórát, finom rántott zöldségeket és papadamot, ropogós lepénykéket porcióz a szerzetes.

Pakórát, finom rántott zöldségeket és papadamot, ropogós lepénykéket porcióz a szerzetes.

 

Körbejártam többször is a szamádhit. Elérzékenyülten hódolatom ajánlottam, áldásért esedeztem. Mádhavendra Puri életének főbb mozzanatai jártak a fejemben, ahogyan rátalált a góvardhani Gópálra, ahogyan elcsente neki Gópináth a finom édesrizst, s ahogyan a halálos ágyán fekve egyik tanítványával, Rámacsandra Purival nézeteltérésbe keveredett. Éppen itt, ezen a helyen.
S ahogyan tűnődve meditálok, közben edénycsörgéseket hallok. Aztán pedig olajsercegést. Nem sokkal azután előkerült a hely szerzetese, egyben papja és gondnoka egy óriási tál pakórával, a finom rántott zöldségekkel és néhány ropogós lepénnyel, a papadammal. Amikor megláttam, hogy viszi az oltár elé megszentelni, lassan eloldalogni készülődtem, hiszen nem akartam zavarni a reggeli közben.
Mosolyogva leintett. Elővett egy söprűt, amivel egy kisebb helyet megtisztított. Odaültetett. Két levéltányért tett elém. Meghozta a nagy tálat az oltár elől. Gondosan kettéosztotta. Arra is ügyelt, hogy ugyanannyi jusson mindenből, mert hogy volt rántott krumpli és rántott padlizsán is. Aztán mellém ült, és intett, hogy falatozhatunk. Mondanom sem kell, hogy életem legfinomabb pakoráit fogyasztottam. Csak egy kicsit nehezen csúszott. Mintha valami szorította volna a torkom.

A templom háta mögötti téren ebédelnek a világi hívek kíváncsiskodó kutyák és kecskék között.

A templom háta mögötti téren ebédelnek a világi hívek kíváncsiskodó kutyák és kecskék között.

 

Forrás: India Hangja

Joomla SEF URLs by Artio