Több, mint 52%-kal növekedtek az indiai megújuló energia beruházások 2011 során, vagyis Indiában volt megfigyelhető a legnagyobb mértékű növekedés világszerte. Összesen 10,3 milliárd dollárt fektettek be megújuló projektekbe a tavalyi év során, ebből 4,6 milliárdot szélenergia, 4,2 milliárdot pedig napenergia hasznosítására fordítottak.

A napenergiát tekintve a növekedés hétszeres volt 2010-hez képest, akkor mindössze 600 millió dollárt jutott a napelemes fejlesztésekre. Ráadásul a napenergia folyamatosan egyre olcsóbb lett a dél-ázsiai országban, és ma már ott tartanak, hogy olcsóbb, mint a dízel generátorok által termelt energia.

India 2011-es teljesítménye és a lendület, amivel a 2012-es évbe belevetette magát, fényes csillagként ragyog a megújuló energia egén" – mondta Michael Liebreich, az Indiáról szóló jelentést készítő Bloomberg New Energy Finance (BNEF) ügyvezető igazgatója.

Michael Liebreich

A jelentés szerint India valószínűleg meghaladja a jövő hónap végéig teljesítendő ötéves tervét, melynek értelmében 12,4 gigawattal szándékozták bővíteni a hálózatra kapcsolt megújuló energia kapacitást.

Joomla SEF URLs by Artio